Gondolom minden szülő azt akarja, hogy az Ő gyereke váltsa meg a világot. Az Ő gyereke aztán…. Az Ő gyereke vátlsa be minden nem beteljesült álmát és célját a szüleinek. Nah köszi, de nem.

Nem vagyok egy huuuh dekiráály tanuló, akinek mindent beszív az agya. Nehezen tanulok és lassan, és nem vagyok szuper zseni. Van magamhoz való eszem, de amit a suliban tanulunk...na az nem a legerősebb pontom. Legszebben szólva sem. Intelligens vagyok, jó gondolataim vannak, talpraesett vagyok, de nem szeretek tanulni és egyszerűen leszarom azt ami nem érdekel az iskolában. Siránkozok majd kicsit, hogy jajj ez csak kettes, de hosszabb távon nem mozgat meg nagyon a dolog. Ami érdekel, az úgyse kettes. Jó, itt sem minden fekete vagy fehér, van ami tényleg nem megy akkor sem, ha akarom. És jön a 87 millió „De megy, nem hiszem el, hogy nem!” – hát basszameg ne hidd el, de nem megy. Hívjunk fel egy rohadt angol tanárt, mert nem megy, nem is fog egyedül.

Ne lovagoljunk már rajta kérlek, hogy hatodikig 5-ös voltam matekból, eltelt már négy év. Anya, az kurvasok. Nem megy.

Hidd már el kérlek, hogy nem tudom megjegyezni, hát itt ülök órák óta és semmi.

Fogd fel, hogy nem én leszek a rák ellenszerének a feltalálója (bár tuti feltalálták már), és nem fogok még 5 évig ülni egy iskolában csak, hogy legyen egy diplomám, amiben majd az áll: „Gratulálunk, elpocsékoltál 5 évet az életedből, most keressél egy szakmát mert ebben nem fogsz dolgozni, az tuti. Egyébként szeretném Neked elmondani, hogy NEM jutnék el addig sem. Mert nem megy, ami nem érdekel, sok esetben pedig az sem aminek kellene.

Nem vagyok olyan okos, mint amennyire elvárod, sajnálom, de ÉN ez vagyok.

Nem leszek építész, nem leszek orvos.

Nagyon jó, hogy az XY már megint másik országban van, huuh de ügyes, és PQ is szuper amiért éppen itt meg ott dolgozik, hogy jövőre a legmenőbb külföldi egyetemre tudjon menni.

Ha legközelebb a fejemhez vágja valaki, hogy „Látod? Ez ide megy egyetemre az meg oda és azért megy megint másik országba, mert tud 3 nyelvet” én esküszöm kifutok a világból.

Sajnálom, hogy Anyukámnak nem vagyok olyan gyereke, akinek a bizonyítványát kirakhatja a falra keretben, meg az angol nyelvvizsgám tizedikben még mindig nincs sehol. (Na ezt bánom, rohadt nyögvenyelős, de igyekszem.) Szar lehet, hogy az „éééén okos kislányom” mégse olyan nagyon okos, meg nem egy szuper tanuló, és nem a legnagyobb boldogság meg cél a héten a kémia ötös. Jah, nem leszek osztályelső. Jah, nem fognak felvenni államira sosem, mert ahhoz tényleg olyannak kellene lennem aki vagy erre teszi az életét, vagy szerencsés és nagyon fog az agya (egyik sem vagyok), ééésakkorcsillagos ötösnek dícsérettel meg 95%-os emelt érettségivel (nyilván ez sarkos így). És nézd már reálisan. De ez nem baj, csak fogadj el kérlek.

Felelősségteljes vagyok, és vannak céljaim. Nem a legszebb, legcsillogóbb, legnagyratörőbb tervek, de izgatottan várom Őket, várom, hogy eljussak addig, és a terveimben látom magam. Dolgos tervek. Nem úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva, és nem úgy, ahogy Te csinálnád, ha visszapörgethetnéd az időt. Lesz diplomám ne aggódj, de majd abból amit én választok, amit én szeretnék. Én kűzdök meg harcolok majd érte, úgyis én dolgozom majd amíg össze nem gyűjtöm azt a rohadt sok pénzt az egyetemre. De majd én eldöntöm.

Már most magamra kellene vennem egy célt, aminek az elérésére nem is vágyom? Most tényleg?

Ja, és hogy mi leszek, ha nagy leszek? Hát terveim szerint...

BOLDOG